free html templates

Miért indítottam útjára az Aranyalma Mesekert programot?

Évek óta mesékkel élek: velük dolgozom, ők a segítőim, a társaim azon az úton, amelyen meseszerető vándorokkal találkozom. Ezalatt nemcsak azokra hatnak a történeteim, akik meghallgatják, hanem rám is újra és útja-szinte varázserővel. A meseterápia csodája magával ragadott, hiszen felnőttként újra felfedeztem a meséket. Így a történetek mélyebb rétegeit, a bennük rejlő szimbólumok jelentését, és a Bölcsességet.
Ezáltal képes vagyok segíteni a mesékre nyitott embereknek, melyek egyébként eredetileg felnőtteknek szövődtek. A mai kor embere azonban nem érti a meséket. Elfelejtettük a történeteket is, és azt az ősi nyelvet is, amelyen íródtak.
Fontosnak tartom, hogy ismerjük és továbbadjuk azokat a történeteket, melyek közvetlenül lakóhelyünk környékén születtek. Meseterápiás csoportjaimon megtapasztaltam a mesék közösségformáló erejét is, és láttam, ahogy a történetek elvezetnek önmagunkhoz és egymáshoz is. Családoknak szóló foglalkozásokon tapasztaltam meg, hogy a mese támaszt nyújthat, és megerősítheti a legkisebb közösségeket. A nehéz időkben. A Mesekert program többszintű: egyrészt vidám, szórakoztató, izgalmas a próbák és a feladatok miatt, a kérdések pedig elgondolkoztatnak, segítve a belső utazást az arra nyitottaknak.
A Mesekert születése egy kilenchónapos termékeny folyamat volt, amely rendkívül inspiráló volt számomra. „Megmozgatott” testi, lelki és szellemi szinten, valamint érzelmileg és spirituálisan is. Egy igazi, belső tűzzel vezérelt kreatív alkotómunka volt, amelyben ugyanúgy izgalmas volt megtalálni a megfelelő helyi meséket és a hozzájuk kapcsolódó próbákat, mint az útvonalat megtervezni, és összefűzni az állomásokat. Vagy részt venni a vizuális grafikai tervezésben.... Mindemellett a házikók festése, tervezése és berendezése is nagyon megmozgatott, melyet szinte teljes egészében saját magam végeztem az asztalosmunkán kívül. Saját kezemmel, szívvel-lélekkel festettem és diszítettem az állomásokat kívül-belül. Régen hobbiként tekintettem  a tárgyak, bútorok festésére, de egyre jobban összekapcsolódik már a munkámmal is, ami végtelenül nagy öröm számomra.
Végül, de nem utolsó sorban rengeteg segítséget kaptam két fantasztikus nőtől is, akik végig mellettem álltak és hittek abban, hogy képes vagyok kiállni a Meskert születésének valamennyi próbáját. Hogy kik ők? Legközelebb bemutatom őket is. A titkos harmadik segítőm anonim marad...
Szeretettel várunk a Mesekertben, már lehet időpontot foglalni:
https://www.facebook.com/sudarbirtok/services/?service_id=2721955037872317

Mátai Enikő
meseterapeuta
aranyalmamesemuhely@gmail.com

© Copyright 2020 - All Rights Reserved